Cégünk 1994-ben alakult és fémszerkezetek felületkezelésével foglalkozott. Majd profil és tulajdonosváltás következett be 1996-ban de megmaradtunk felületképzéseknél mint festés-mázolás-tapétázás.Eleinte lakások, családi házak, majd iskola, óvoda felújításokkal foglalkoztunk.
2003-ban elnyertük első társasházfestési munkánkat mely 46 lakásból állt a Bp.IX. ker. Tompa utcában.
Az új feladat új követelmények elé állította cégünket ami részünkre új technológiák ismeretének elsajátítását igényelte.
(gondolunk itt a vasbeton felületek gyémántkoronggal való csiszolására glettelés alá, ytong, mészhomoktégla vakolás nélküli vékonyvakolattal való felületképzésére) majd következett a szomszéd ház tetőtérbeépítésének festése és homlokzatának felújítása mely 2004 első negyedévében fejeződött be.
2004-ben Gazdagréten a Nevegy u.-ban egy 5 lakásos, valamint VI. ker Szív u.-ban 35 lakásos társasház kivitelezésében vettünk részt.
Tavalyi év folyamán gépesítettük a falcsiszolást idén pedig a glettelés gépesítését sikerült megoldanunk, amihez társul a gépesített falfestés (teddyzett és szórt műanyagfestés valamint nemesvakolatok és egyéb szórható anyagok gépesített felületképzése).
Cégünk 6 fős létszámmal dolgozik, mert koncepciónk szerint fontosabb a gépesített termelékenység.
fémszerkezetek,
fémszerkezetek felületkezelés,
fémfelület kezelés,
szobafestés,
szobamázolás
tapétázás,
vasbetonszerkezet,
gépi glettelés,
vékonyvakolatok,
monolit vasbetonszerkezet
Nagyobb kép megjelenítése
|
Száho-2000 Kft.
Elérhetőségeink:
Cím: 2220 Vecsés, Küküllői utca 95.
Tel: 06-29/353-251, 06-70/451-7707
FAX: 06-29/353-251
EMAIL: szahokft@monornet.hu
|